A csillagjegy története: E csillagjegyet már több ezer éve számos civilizáció nevezi Oroszlánnak. Ennek egyik magyarázata az, hogy a Nap e csillagok közt időzött Szent Iván napján, amikor az egyiptomi sivatag oroszlánjai elhagyták megszokott vadászterületüket, és a Nílus partjaihoz vándoroltak, hogy enyhet keressenek a hőségben az áradó vizeknél. Plinius szerint az egyiptomiak azért imádták az Oroszlán csillagait, mert a Nílus vízszintjének emelkedése egybe esett a Napnak az említett csillagképbe történő belépésével. Az Oroszlán csillagképre egy feliratban is tettek utalást a thébai Ramesszeum (Ramszesz-templom) falán, amelyet, mint a nílusi templomokat általában, az állat sörtéjével díszítették. A Denderai Zodiákus égi félgömbje az Oroszlánt egy kiterített kígyón állva ábrázolja. Az egyiptomi Oroszlán mindazonáltal csak egy részét jelentette a mai Oroszlán csillagképnek, és az utóbbinak néhány csillagát a legkorábbi feljegyzések késként ábrázolják, habár ezek ma inkább sarlóknak tűnnek.

Perzsa neve Ser vagy Shir volt, a török Artan, a szír Aryo, a héber Arye, az indiai Simha, a babilóniai Aru, amelyek mind oroszlánt jelentenek.

A görög mitológia szerint az Oroszlán csillagkép eredete a nemeai oroszlán mondájával van kapcsolatban, aki egy Nemeában élő, a vidéket rettegésben tartó gonosz szörnyeteg volt. Az oroszlánt Tüphón és Ekhidna gyermekének és a thébai szfinx testvérének tartották, akit Héra (vagy más források szerint Szeléné) nevelt fel. Más elbeszélések szerint Zeusz és Szeléné ivadéka volt, és a Holdról hullott alá. Harmadik lehetséges eredeteként a Khiméra szülöttének mondják.

A nemeai oroszlán legyőzése Héraklész tizenkét munkája közül az első volt, amelyben azt a feladatot kapta, hogy ölje meg az oroszlánt, és a bőrét vigye el Tirünsz királyának, Eurüsztheosznak. Igen ám, csakhogy amikor Héraklész először mérkőzött meg a fenevaddal, az összes fegyvere, íjai és nyilai, de még a saját maga készítette olajfa-buzogánya és bronzkardja is csődöt mondott. Ezután mindet elhajította, és az egyik változat szerint miután puszta kézzel földhöz teremtette a szörnyeteget, lenyomta erős karját annak torkán, és megfullasztotta, más források szerint pedig egyszerűen megfojtotta.

Héraklész órákig próbálta megnyúzni a vadat, de sehogy sem sikerült neki, mivel mint az már a harc során kiderült, az oroszlánnak olyan bőre volt, ami ellenállt minden fegyvernek. Ekkor Athéné istennő jelent meg vén szipirtyó képében, és rávezette a dühbe gurult hőst, hogy az oroszlán saját karmával nyúzza meg a szörnyeteget. Ezzel az isteni beavatkozással sikerült végül Héraklésznek teljesítenie a küldetését.

Ezt követően Héraklész mindig pajzsként hordta magán az oroszlán bőrét. Eurüsztheosz király annyira rettegte a hős hatalmas erejét, hogy ezek után mindig, amikor Héraklész meglátogatta, egy földbe rejtett rézhordóba bújt, és csak követén, Kopreuszon keresztül érintkezett vele.

Ovidius, római költő Herculeus Leo (Herkules oroszlánja) vagy Violentus Leo (erőszakos oroszlán) néven emlegette az Oroszlánt. A csillagkép másik elnevezése Bacchi Sidus (Bacchus csillaga) volt, mivel Bacchus istent mindig ezzel az állattal azonosították. Manilius Jovis et Junonis Sidus (Jupiter és Juno csillaga) néven nevezte.