A csillagjegy története: A Bak az állatöv második leghalványabb csillagképe a Rák után. Az egyik legrégebbi csillagkép, ezért eredete homályba vész. E konstellációt már a középső bronzkor óta kecske és hal hibridjeként ábrázolják, ebből az időből származik első ismert, határkövekre festett ábrázolása. A Bak a kora bronzkorban a téli napforduló kezdetét jelezte. Egyes elméletek szerint a Bak azért öltötte magára ezt a „vizes” jelleget, mivel a környékén számos vizes jellegű csillagkép található.

A Bak csillagképet a babilóniai csillagkatalógusok is jegyzik már i.e. 1000 előtt ”A Kecske-Hal” néven. A konstelláció Ea akkád-babilóniai (sumér Enki) isten szimbóluma volt, aki többek közt a teremtés és a víz istensége. A suméroknál Enki isten volt az, aki kihozta a tengerből a tudást az emberek számára.

A Föld axiális precessziója miatt a decemberi napforduló ma már nem a Bak, hanem a Nyilas csillagképbe esik, azaz ekkor a Nap már nem ezen a konstelláción halad át, ám az asztrológiában a Bak kezdete változatlanul egybeesik a téli napfordulóval. A Nap legdélebbi pozícióját, amit az északi féltekén a téli napfordulókor láthatunk, ma Baktérítőnek hívjuk, ugyanúgy, mint azt a vonalat a Földön, ahol a Nap közvetlenül a fejünk fölött látható a téli napfordulókor, délben. A Neptunusz bolygót a Bak konstellációjában fedezte fel Johann Galle német csillagász 1846. szeptember 23-án.

A csillagképet a görög mitológia Amalthea kecskével azonosítja, aki a csecsemő Zeuszt szoptatta, miután anyja, Rhea megmentette gyermekét attól, hogy apja, Kronosz felfalja. Másik mítosz szerint Pán isten éppen a Nílusban fürdőzött, amikor megtámadta őt a szörnyeteg Tüphón. Az isten páni félelmében alakot szeretett volna váltani, a vízbe vetette magát, de míg alsó része, amely már a vízbe került hallá változott, felül megmaradt kecskének.

A kecske törött szarva egyes kultúrák szemében bőségszaruvá alakult át. Antik források szerint ez onnan származik, hogy a Nap e csillagképben bőséges táplálékhoz jut, hogy tovább folytathassa útját észak felé.